|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 10 találat | lapozás: 1-10 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fábry Zoltán 1996. október 20.Kassán a XXVI. Fábry Zoltán Irodalmi Napok című rendezvényt okt. 18-20-a között tartották. Megemlékeztek II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvai hazahozatalának 90. évfordulójáról, Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke mondott ünnepi beszédet. A rendezvény keretében az Irodalom és önazonosság című szimpóziumon többek között Gál Sándor /Szlovákia/, Kötő József /Románia/ és Göncz László /Szlovénia/ tartott ismertetést a témáról. A közösség és jövőkép kerekasztal-beszélgetésen a felszólalók között volt Kötő József, az RMDSZ művelődés- és egyházügyi alelnöke. A résztvevők Stószon megkoszorúzták Fábry Zoltán sírját és emléktábláját. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 22., 892. sz./1997. október 12.A Csemadok Országos Tanácsa okt. 10-12-e között rendezte meg Kassán a XXVII. Fábry Napokat, a kárpát-medencei értelmiség találkozóját. A rendezvény Fábry Zoltán-emlékkiállítás megnyitásával kezdődött, amelyen beszédet mondott Gál Sándor író, majd Kolár Péternek, a Csemadok elnökének üdvözlő beszéde után sor került az eszmecserére. "A vádlott megszólal" című részben Fábry Zoltánra emlékeztek: Gáll Ernő /Kolozsvár/, Koncsol László /Pozsony/, Kovács Győző /Budapest/, Turczel Lajos /Pozsony/. "A gondolat igaza" című vitarészben Dobos László, Fonód Zoltán, Duba Gyula /Pozsony/ és Tóth László /Budapest/ értekeztek a kortárs kelet-európai értelmiség szerepvállalásáról. A "Hazánk, Európa" részben Pomogáts Béla és Lengyel László /Budapest/, valamint Kötő József, az RMDSZ ügyvezető alelnöke beszéltek az európai integráció esélyeiről és a kisebbségben élő közösségek önazonosságának és művelődésének esélyeiről az egységesülő Európában. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 16., 1134. sz./2006. szeptember 16.Száz éve született Balogh Edgár /1906-1996/. A gimnáziumot Pozsonyban végezte, Prágában pedig a német egyetem filozófiai szakára járt. A falukutató Sarló-mozgalom elindítója lett. 1931-től Fábry Zoltánnal együtt Prágában adta ki az Út című folyóiratot. 1935-ben kiutasították Csehszlovákiából, akkortól Erdélyben élt. A Korunk, a Brassói Lapok és a Független Újság munkatársaként marxista szellemben bírálta a román nacionalizmust, de a magyart sem kímélte. 1937-ben egyik kezdeményezője volt a romániai magyar fiatalok Vásárhelyi Találkozójának. 1939-ben az Erdélyi Enciklopédia egyik elindítója volt. Miután Észak-Erdély Magyarországhoz került, eltávolították kalotaszegi tanítói állásából. Ettől kezdve Móricz Kelet Népe című lapjának és a Magyar Nemzetnek dolgozott. A háború után a Romániai Magyar Népi Szövetség baloldali irányultságú szervezet alelnökeként küzdött a magyarságért. Tévedése az a hite volt, hogy a szocializmus megoldja a nemzeti kérdést (is). (Hovanyecz László – Népszabadság) /Lapozó. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./2007. október 2.A háború borzalmai után az emberek újra felemelt fejjel járhatnak a világban – írta 1946-ban Fábry Zoltán, a „stószi remete” A vádlott megszólal című röpiratában. Olyan világban él, írta, ahol tilalmak és fenyegetések veszik körül, büntetések leselkednek rá. Miért? „Egyetlenegy tény, vádak vádja: magyarságom. Magyar vagyok, tehát bűnös vagyok. A faji kizárólagosság német barbarizmusának annyi millió ember életébe került letörése után egy újabb keletű faji kíméletlenség büntet sommásan, tehát igazságtalanul. Ez a sommázás ördögökké és angyalokká egyszerűsít nemzeteket. (...) A fasizmus bűnében leledző a magyar, és az antifasizmus erényeit reprezentáló például a szlovák. Kivételek nem tűretnek, nem számítanak. (...) Tanúk helyett vádlottak lettünk. Beszélők helyett félnémítottak: felületes egyszerűsítés és általánosítás áldozatai. A német fasizmus csehszlovákiai bűnhődésének – a német kitelepítésnek – mi vagyunk a ráadása. Potsdam ellenére. Jól jött apropó: egy csapásra két legyet agyonütni, és minden gátlástól, kötöttségtől mentesen új célt: nemzeti államot deklarálni. ” A háború folytatódott a politikában – más eszközökkel. Az egységesülő Európában a „nemzeti állam” fogalma végleg időszerűtlennek látszik. De vajon csakugyan az? /Horváth Andor: Fábry, 1946. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./; Emlékeztető: Fábry Zoltán A vádlott megszólal című, 1946-ban írt tiltakozása csak 1968-ban jelent meg nyomtatásban Pozsonyban, a Stószi délelőttök /Madách Kiadó/ című kötetében.2007. december 28.Magyar sors Csehszlovákiában 1945-1949 címmel időszaki kiállítás látható Budapesten a Terror Házában, a felvidéki magyarság apokalipsziséről. A véget ért II. világháború szenvedésein túltett a szláv nemzetállamiság kiteljesítését, a magyarság felszámolását célzó benesi dekrétumok sora. Kitelepítések, kényszerű lakosságcsere, reszlovakizáció lett a németekkel együtt kollektív bűnösként kezelt őshonos magyarok sorsa. A hosszú ideig elhallgatott igazság ellenére Erdélyben is tudtak nemzettársaik balsorsáról. Nem a történelemkönyvekből, a felvidéki magyar írók műveiből. Hirtelenében három könyvet idézett fel a cikkíró, kettőt közülük a Kriterion adott ki. Egyik a Kossuth-díjas Dobos László Egy szál ingben című regénye, a másik Duba Gyula Vajúdó parasztvilág című szociológiai érzékenységgel megírt önéletrajza, az első 1979-ben, a második 1984-ben jelent meg Bukarestben. A harmadikat, Duba Gyula Aszály című regényét a pozsonyi Madách Kiadó jelentette meg, de az előző kettőhöz hasonlóan azt is csíkszeredai könyvesboltban lehetett beszerezni. Kordokumentum mindhárom könyv. Pár részlet belőlük. Véget ért a háború, de szeptemberben a többségében magyar lakosságú faluban nem nyílt meg a magyar iskola. Még izmainkat is megtapogatták, mint hajdan a rabszolgavásáron – panaszolta a csehországi kényszerlakhelyre hurcolt asszony. Fasiszta népség, a Dunában lenne a helyük – átkozódott a szlovák sofőr a kitelepítésre ítéltek vonakodása láttán. Belebetegedett, idejekorán meghalt az életéről beszélő főszereplő édesapja, mert övéi mentése érdekében aláírt egy papírt: nem az, mint aminek született. Reszlovakizált akkori szóhasználattal élve. Fábry Zoltán felvidéki magyar író tömören fogalmazta meg a korszak lényegét: „Létünk, szavunk, nyelvünk tagadásba vétetett... ” A Terror Házában látható kiállítás alátámasztja mindezeket, kimondja, amit az írók annak idején nem vethettek papírra. Eduard Benes köztársasági elnök 1945. április 2. és október 27. között 98 dekrétumot bocsátott ki. Ezek közül 13 vonatkozott közvetlenül a németekre és magyarokra, de jó néhány tartalmazott közvetve olyan rendelkezéseket, melyek a két kisebbség kollektív bűnösként való elmarasztalásával függtek össze. Benes már 1945. februári rádióbeszédében nyíltan szólt szándékáról: „Elő kell készítenünk németjeink és magyarjaink ügyének végleges megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz. ” A dekrétumok nyomán következtek a gyakorlati intézkedések. Hogyan kell a magyarokkal bánni? – kérdi szalagcímében az egyik ‘45-ös újság. Megadja a választ is: csak délután 3 és 6 között vásárolhatnak, este 8 és reggel 6 óra között nem hagyhatják el lakóházaikat, ha egy cseh jelentkezik, a magyart ki kell tenni munkahelyéről. Emellett tilos a magyar nyelvű körmenet, a magyar nyelvű istentisztelet, az üzletekben nem szolgálhatnak ki magyarul senkit. Tetézik mindezt a kitelepítések. Hallani a kiállításon a visszaemlékezők hangját. Panaszkodtunk a kísérő katonának – mondja egyikük –, olyan hideg van a vonaton, hogy megfagyunk. Nyomban jött a kegyetlen válasz: Ha megfagynak, hát el lesznek temetve. Csehországba hurcolt idős asszony sírva emlékezik szenvedéseire, terhes volt, nem bírta a nehéz fizikai munkát, durva káromkodás járt neki fizetségül az elégedetlenkedő gazdától: szakramenszki kurvi magyarszki... Korabeli újságok, fényképek, felhívások, hirdetések, használati tárgyak, munkaeszközök, ruhaviseletek láthatók a kiállításon. Magyar szenvedéstörténet a kiállítás. A szlovákok hallani sem akarnak a Benes-dekrétumok visszavonásáról, a magyar iskolákban növelik a szlovák nyelvű órák számát, a révkomáromi múzeum nevéből törölték a magyar kultúra kifejezést, a schengeni határok megnyitása után a zajártalomra való hivatkozással betonakadályokkal állják útját a magyar gépjárműveknek az egyik településen. A magyarellenesség nemcsak a Vadim- és Funar-féle ultranacionalisták jellemzője, a mindenkori román politikusok nemzetiségi kérdésekben szívesen működnek együtt a szlovákokkal. /Borbély László: Felvidéki magyar sorstragédia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./2010. július 10.110 éve született Szabó ErnőA nagy magyar színészdinasztiák egyik felejthetetlen képviselője, Thália erdélyi mindenesei közül a legkiválóbbak közé tartozik. A legendás Marosvásárhelyi Székely Színház alapító tagja, sokoldalú, rendkívüli az egyénisége. 1946 és 1955 között élt, dolgozott a Bolyaiak városában, színészként, majd főrendezőként is elévülhetetlen érdemeket szerzett, sok-sok élményteljes előadás meghatározó figurájává vált, a közönség egyik felkapott kedvence lett. Pedagógusként is alaposan rászolgált az elismerésre. Csörgheö Csuli, Farfuridi és számos más szerepe kitörölhetetlenül bevésődött a nézők emlékezetébe. 55 évesen települt át az anyaországba, és ott is hamar meghódította a színpadot. A magyar film nemzetközileg is elismert kiválóságává nőtte ki magát, egy évtized alatt sok-sok produkcióban remekelt. Legmaradandóbb teljesítménye Fábry Zoltán Hannibál tanár úr című alkotásában Nyúl Béla megformálása. Kisemberként lett igazán naggyá. Ezt a milliók hallgatta rádiós sorozat, a Szabó család Szabó bácsijaként csak tetézte, olyannyira, hogy közkívánatra az 1966-ban bekövetkezett halála után se szüntethették be a szerepét, Rajz János alakította tovább. Jelképesnek is tekinthető ez: ha végleg távozott is a földi létből s az életet jelentő deszkáról, a halhatatlanok közé került. Emlékét örökre megőrzi a színház- és filmtörténet. Egyéniségét egy kedves marosvásárhelyi pályatársa, a Székely Színház örökös tagja, az idén 90 éves Szabó Duci visszaemlékezéséből kiragadott anekdotázó részlettel idézzük fel. – Beszéljünk Szabó Ernőről. Marosvásárhelyi jelenlétét felmérve, színészként tarthatjuk nagyobbra vagy rendezőként? – Mind a két minőségében rendkívüli volt. Csak ránéztünk és tudtuk, hogy mit akar. Kedves, közvetlen ember volt, ha kellett, szigorú is tudott lenni. Vérbeli színházi személyiség. Manapság azt mondanák rá, hogy totális színész. Tulajdonképpen mindenhez értett ebben a mesterségben. Igazi komédiás volt, prózát és operettet is játszott, de tragikus szerepben is rendkívül meggyőző tudott lenni. Vajszívű volt, egyszer mégis megbüntetett. A Gül Baba előadása zajlott. Nagyon meleg volt, a harmadik felvonásban a súgónőnk rosszul lett. Bemegyek a színpadra, lenézek a súgólyukba és ott látom Szabó Ernőt fehér atlétatrikóban, szőrös mellel, a nagy szemüvegével. Azt kellett éppen énekeljem, hogy "Ez ő, ez ő a..." és így tovább. Éneklés helyett sírva nevettem. Amikor vége volt, bejött az öltözőmbe és azt mondta: Tudod, hogy meg vagy büntetve. – Tudom, mivel? – Veszel nekem egy liter bort Cseh Gábortól. Na, így büntetett meg. De azt a látványt én soha el nem felejtem. Ellenállhatatlan volt ott, a lyukban, amint tornaingben a súgópéldányt böngészi azzal a nagy bögölyszemével. Nem voltam röhögős, de akkor nem bírtam visszatartani a kacagást. Vagy egy másik eset. Gyergyóban voltunk az Úri murival. A második felvonásban Lőrinczy Icuka, aki teljesen élethűen utánozott állathangokat, a darabban kellett kukorékoljon. Elkezdte, mire fel a környék összes kakasa abban az esti órában éktelen kukorékolásba fogott. Kovács engem szembeállított a közönséggel, rám borult és úgy kacagott, én meg csak álltam, azt se tudtam, mit csináljak. De persze a közönség is észrevette és kacagott. Sok kedvesség van egy életen át egy ilyen munkahelyen. – Anekdoták, történetek sokasága szól arról, hogy a színészek a színpadon miképpen szokták megtréfálni egymást. – Nálunk ez nem volt szokás, nem nagyon csináltak ilyesmit. De még Kovács Gyuriban volt ilyen hajlam, amíg beteg nem lett. Ő nagyon röhögős volt. – Tényleg? A kívülálló őt mindig nagyon komolynak, távolságtartónak vélte. – Jaj, ha elkezdett kacagni, nem tudott megállni. A bukaresti nagy vendégszereplésen a muskátlit kezdte rágni, olyanokat csinált. Aztán, amikor kezdett baj lenni a szívével, eléggé megkeseredett. – Az előadás szent és sérthetetlen volt? – Nemigen történtek viccelődések, még Andrási Marci bohóckodott néha, amikor megengedhető volt. Az egyik ilyen eset ma már anekdotaként forog közszájon. 1954-ben Szabó Ernő felújította a nagy sikerű Gül Babát. Emlékszem, Gulácsy Albertet is lehívták Nagyváradról, a szubrettszerepet én kaptam, természetesen fellépett Marci is. Egyik alkalommal előadás közben éppen a svájci futball- világbajnokság nagy csatája, azt hiszem, hogy a magyar- brazil meccs zajlott. Kint a fiúk hallgatták a rádiót, majd az egyik bekiáltotta a végeredményt: Ne búsulj, kis gazdám, győztünk 4:2-re! A közönség persze, vette a lapot, nagy taps, nevetés fogadta a hírt. Tompa egész hónapra megbüntette a vétkest. N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2010. november 8.Ma köszöntik a 80 éves Dobos LászlótBudapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában ma délután köszöntik Dobos László Kossuth-díjas írót tisztelői, barátai, ismerői a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból. Közéleti szereplők, művészek, barátok gratulálnak Dobos Lászlónak 80. születésnapja alkalmaból, ám főként a nyolc évtizeden át a közösségéért, a magyarságért végzett munkáját köszönve. Ferencz Éva előadóművész Zsoltárt énekel az ünnepeltnek, tudván, milyen fontos szerepet játszott életében mindig is a zsoltár. Tőkés László a lelkész, a politikus és barát imával emeli az ünnepség fényét, amelynek vendéglátója, az MKA székháza nevében Koncz Gábor színművész mond köszöntőt. Pogány Erzsébet, a felvidéki Szövetség a Közös Célokért igazgatója emlékezik meg arról, hogy Felvidéken Dobos László az utolsó olyan magyar személyiségek egyike, akit Királyhelmectől Pozsonyig tisztelnek, ünnepelnek, de a világ magyarsága is megbecsüli, így a legkönnyebben elérhető helyre, a nemzet fővárosába, Budapestre esett a választás a születésnapi közös ünnep megtartásához. Gratulációk sora hangzik majd el. Duray Miklós a Felvidékről a közösségszervező Dobos Lászlót köszönti. Sunyovszky Silvia színművész, a Felvidék szülöttje a „Grácia“ című novella elmondásával egy régi emléket is idéz. Azt, hogy 1968 májusában az Írószövetség budapesti székházában Dobos László kezdeményezésére, Galán Géza rendezésében „Hazánk, Európa“ címmel, Fábry Zoltán ihlette irodalmi műsort adtak elő felvidéki fiatalok, köztük ő maga is. Köszönti Dobos Lászlót Csoóri Sándor író, Pozsgay Imre politikus-tanár, Lauer Edith, a tengeren túlról az amerikai magyarság nevében, Márkus Béla irodalomtörténész, a Dobos Lászlóról szóló monográfia szerzője, Jókai Anna író, Havas Judit előadóművész. Pomogáts Béla az Anyanyelvi Konferencia emléklapját adja át az ünnepeltnek, Muzsnay Árpád az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület alelnöke az emléklap mellé az erdélyi magyarság köszöntését hozza. Méltatja Dobos Lászlót Csáky Pál politikus-író, Pálfy G. István publiciszta, Görömbei András irodalomtörténész, és még sokan mások, a szülőföld üzenetét, a királyhelmeci Pásztor István levelét is felolvassák. Felvidék.ma 2016. június 23.Balogh Edgár: régi hittel át az új korbaTemesváron született 110 éve, Kolozsvárott hunyt el két évtizede Balogh Edgár közíró, szerkesztő, a romániai magyar irodalom egyik nagyhatású szervezője és nevelője. A nagyszebeni szász Kessler családból származott az 1906. szeptember 7-én született író, apja honvédtiszt, anyja tanítónő volt. A család 1910-ben Pozsonyba költözött. 1926-ban vette fel anyja családnevét, így lett Balogh. Pozsonyban végezte el a magyar reálgimnáziumot, majd a prágai német egyetem filozófiai karán folytatta tanulmányait. Etnográfusnak készült. 1922-ben a losonci A Mi Lapunk című ifjúsági folyóirat jelentette meg első írását, rá öt évre már a Budapesten megjelenő Ethnographia-Népélet közölte egyik tanulmányát. Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban, a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok lapjában kezdte. Kezdeményezője és szervezője volt a csehszlovákiai magyar ifjúság haladó Sarlós-mozgalmának. 1931-ben a kommunista mozgalomba kapcsolódva Fábry Zoltánnal szerkesztette Az Út című prágai baloldali folyóiratot. 1934-ben lefordított egy antifasiszta művet, ezért a csehszlovák hatóságok 1935-ben kiutasították az országból. Kolozsváron, majd Brassóban telepedett le, a Korunk, illetve a Brassói Lapok munkatársa lett. Rövid ideig tanító volt Kalotaszentkirályon, majd Móricz Zsigmond megbízásából a Kelet Népe kolozsvári szerkesztője lett. Tanított és egy ideig rektora volt a Bolyai Tudományegyetemnek, de 1949-ben – a Magyar Népi Szövetség több más vezetőjével együtt a szocialista törvényesség megsértésének vádjával – letartóztatták, és 1956-ig börtönbe vetették. A Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése után a magyar irodalomtörténeti tanszéken publicisztikát adott elő. 1957-től 1971-ig az újrainduló Korunk főszerkesztő-helyettese volt. A hithű kommunista Noha éppen a kommunista hatalom vetette börtönbe Balogh Edgárt, eszmei síkon tántoríthatatlan rajongója maradt a lenini eszméknek. Egy 1972-ben megjelent kötetének (Intelmek, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest) előszavában a következőképen fogalmaz: „Pártunk főtitkára mindnyájunk szívéből szólt, akik ifjúságunktól korszerű önmegfogalmazást várunk a szocialista tudat s ennek megfelelően az alkotó emberség szellemében, s ezért helytelenítünk minden eltompulást, mely marxista-leninista ideológiai felkészültségünk, szocialista hazafiságunk rovására valamelyes nemtörődömséget, egyénieskedő és szabados tervszerűtlenséget sugalmazna, veszélyeztetve az új nemzedék folytatólagos történelmi szerepét a szocialista társadalom építésében.” A kötet fejezeteiben „saját kommunistává válásom ívéről” szól Balogh Edgár, azzal a kimondott céllal, hogy hozzájáruljon „ideológiai megerősödésünkhöz, főleg a nevelés terén”. A kötet utolsó lapján reményét fejezi ki, hogy „álbaloldali megoldások és reakciós visszacsuszamlások helyett a fiatalság megtalálja a pártos kommunista felfogás teljes emberi becsét és jelentőségét”. Nos, az akkori fiatalság ennek nem találta meg sem becsét, sem jelentőségét: 1989 decemberében a tömeg Romániában is besöpörte az asztal alá a kommunista diktatúrát, lenini, marxi, ceauşescui ideológiájával együtt. Nem adta fel De Balogh Edgár nem adta fel: úgy gondolta – több más levitézlett káderrel együtt –, ott a helye továbbra is a véleményformáló, észosztó tisztségviselők között, így aztán a frissen alakult magyar érdekképviseletben is szeretett volna jeleskedni. Erről érdekes adalékokat találunk az Együtt és külön: az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötetben, melyet Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztett, és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet jelentetett meg Kolozsváron, 2004-ben. Kiderül, hogy a forradalom napjaiban Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, ám Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet. Viszont megalakult a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács, melynek december 28-i gyűlésén felszínre kerültek a nézeteltérések. Sipos Gábor ekkor úgy fogalmazott, hogy a „magyarság körében a nomenklatúra jóemberei maradtak meg hangadónak”. Kapcza Imre ügyvéd kijelentette, nem hajlandó együttműködni Balogh Edgárral. Idézünk a fent említett kötetből: „Az összeszólalkozást követő napokban Benkő Samu próbálta rávenni, hogy ezt most már tényleg hagyja abba, írjon, stb.” Gáll Ernő szerint Balogh Edgár mindenáron elnökölni akart, noha „vele szembe évtizedek óta gyűlt a kritika, sőt az ellenszenv…”. Kétségtelen, hogy Balogh Edgár sokat tett az erdélyi magyarságért, Kolozsvárért, de esetében is érvényes az a megállapítás, hogy nem tudta, mikor kell egyet hátrább lépni. Kolozsváron hunyt el 1996. június 19-én. Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. november 6.Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György TársulatA Tamási Áron Színház meghívására november 6–9. között Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György Társulat a Tévedések vígjátéka című előadással. A társulat négy alkalommal lép színpadra a rendkívül sikeres produkcióval, amelyet már több rangos fesztiválon – mások mellett a Gyulán tartott nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, a nagyváradi Varadium Fesztiválon és a gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházi Kollokviumán – is bemutattak, november 20-án pedig a budapesti Nemzeti Színház színpadán játsszák. Az előadás szereplői Kovács Nikolett, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila, Nagy Csongor Zsolt, Orbán Zsolt, Bodea Tibor, Bessenyei István, Nagy Orbán, Frumen Gergő, Varga Sándor, Nagy Tamás, Méhes Kati, Moldován Blanka, Budizsa Evelyn, Keresztes Ágnes, valamint: Ferenczik György, Kecskés Szabolcs, Varga Gyula és Budai József. Rendezője a kétszeres UNITER- és Jászai-díjas rendező, Bocsárdi László, dramaturgja Benedek Zsolt, zeneszerzője Boros Csaba. A produkció jelmezeit Kiss Zsuzsa, díszleteit pedig Bartha József UNITER-díjas tervező, vizuális művész, egyetemi oktató készítette. Az előadás fénytervezője Bányai Tamás, Jászai-díjas light-designer volt, rendező- és tervezőasszisztensekként pedig Poszet Nándor, Fornvald Gréti és Szabó Anna segítették a stáb munkáját. Az előadás létrejöttében ügyelőként és súgóként Fábry Zoltán és Nagy Anikó vett részt. A sepsiszentgyörgyi vendégszereplés bérletcsere keretében történik, a Tamási Áron Színház társulata pedig november végén játssza Szatmárnémetiben a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadást, amelynek szintén Bocsárdi László a rendezője. szatmar.ro 2017. december 12.Tizenöt próbálkozás a színészetre – ősbemutató Hatházi AndrássalDecember 13-án 19:00 órai kezdettel tartják a Harag György Társulat soron következő bemutatóját az Ács Alajos Stúdióteremben. Az előadás különlegessége, hogy az alkotók az ősbemutatóként színpadra kerülő darab szerzői is egyben. Szereplője Hatházi András UNITER- és Jászai-díjas színész, rendező és egyetemi oktató, rendezője pedig Tom Dugdale, fiatal amerikai színházi alkotó, rendezői tevékenysége mellett író, designer, zeneszerző, színész és egyetemi oktató. „Hatházi András az elmúlt évad végén keresett meg az előadás ötletével, melynek akkor már elkészült a szövegkönyve is. Jó lehetőségnek tűnt a szöveg, amelyre alapozva egy igazán izgalmas kísérletet lehet felépíteni. Megtisztelő volt a számomra, hogy az alkotók úgy érezték, ennek a »tizenöt próbálkozásnak« a szatmári műhelyben volna a leginkább helye. Hatházi András az elmúlt évadok során visszatérő vendége volt társulatunknak, akivel nagyon szerettek dolgozni a színészeink, mind az általa vezetett workshop, mind pedig a Manka című előadásunk próbafolyamata során, korábban pedig a társulat több tagjának is tanára volt a kolozsvári egyetemen. A jelenlegi előadás mellett egy, a társulattal koprodukcióban készülő, kifejezetten jótékonysági célú előadás létrehozásán is dolgozik színészeinkkel, egy általuk alapított jótékonysági célú szervezet égisze alatt. Már csak ezen előzmények okán is közel érezzük magunkhoz és a társulathoz az ő személyét, illetve markáns alkotói szemlélet, kísérletezőkedvét, mellyel mindannyiunknak példát mutat. Kevés ilyen bátor, mindig a megújulás lehetőségét kereső, a kockázatoktól sem visszariadó színházi alkotót ismerek, az ebből az alapállásból adódó erő és derű pedig alighanem az előadás közönségét is mélyen megérinti majd. Az külön öröm a számunkra, hogy rendezőként Tom Dugdale is vállalta a felkérést, aki ugyan Amerikában él és dolgozik, de az erdélyi közönséget is megörvendeztette már korábbi munkáival, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégrendezőjeként.” – fogalmazott az előadás létrejöttének körülményeiről Bessenyei Gedő István művészeti igazgató. Mi lenne, ha nem mennék be? Nem akarok bemenni, rettenetesen álmos vagyok. Nem tudom, egyfolytában ásítozok. Képtelen vagyok. Istenem, add, hogy hirtelen tapsrend legyen, felvegyem a gázsit, és hazamenjek! Nem tudom a szövegem, nem emlékszem a mozdulataimra, nincs hangom. Krákognom kell, köhögnöm kell, de nem szabad. Mi lenne, ha itt maradnék? Miért jöttek el ma a nézők? Meg tudja ezt nekem valaki magyarázni? Miért járnak az emberek még mindig színházba? Ha tudnák, hogy milyenek vagyunk a színfalak mögött, biztos nem jönnének többé. Sajnálnának. Moziba járnának inkább. Hatházi András és Tom Dugdale előadása a színész tudathasadásos állapotáról – estéről estére szüntelenül hazudunk és igazat mondunk. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Hatházi Rebeka m. v., dramaturgja Deák Katalin m. v., technikai munkatársa Sipos Júlia m. v.. A darabot Biró Eszter, Kovács Eszter és Raluca Sas-Marinescu fordította román és angol nyelvre. Ügyelő, súgó: Fábry Zoltán. A választott bérletes előadásra jegyek is kaphatók a színház Horea utcai jegyirodájában, hétköznap 10 és 17 óra között vagy az elődás előtt egy órával a helyszínen. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a [email protected] e-mailcímen lehet érdeklődni. szatmar.ro lapozás: 1-10
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
